A 12 apostol témakörrel augusztus első hetében immár tizenkettedik alkalommal rajtolt az unitárius gyermekhét a Székelyderzsi- és Székelymuzsnai Unitárius Egyházközség közös szervezésében. A 12-es szám magától értetődően adta, hogy az idei gyermekhét vallásórás tevékenységein a gyermekek Jézus tanítványaival ismerkedjenek. Sok év bejáratott tapasztalata alapján minden nap volt vallásóra, énektanulás (énekeskönyv+ifjúsági zsoltárok), játék, vetélkedő és a tábori büfé is működött. A helyszín az idei évben bővült, a templom mellett a gyülekezeti ház termeit és annak udvarán létrehozott játszóteret is használtuk. Külön élmény volt a zárónap, amelyen az istentisztelet, az emlékfotók és díjak átadása, a finom sütemények és torták mellett egy meglepetéskoncert is fokozta a hangulatot. Az alsóboldogfalvi unitárius gyülekezetből a Kökemény süti (Vida Zsombor és Domokos) örömzenélése. A heti tevékenység mellékszála volt a segítségnyújtás. Az autóbalesetet szenvedett homoródalmási Farkas Szilárd támogataására bekapcsolódtunk a kupakgyűjtési akcióba.
79 gyermek életébe együtt sikerült élményt, örömet és jókedvet vinni
Istennek legyen hála.